Amikor azonban valaki a jógázásról beszél, sosem a kényelem és a stabilitás az első gondolata azokról a testtartásokról.
Sokkal inkább a nyújtás, a kifacsart és lehetetlen testhelyzet jut mindenkinek eszébe. Nem? És valóban, a jógaórákon sokszor nevetek én is, amikor az oktatóim olyan egyszerűen tekerik magukat bele egy-egy lehetetlen pózba, mintha csak lélegzetet vennének.
És ahogy gyakorlom a jógát nap mint nap, nemcsak azt veszem észre, hogy hajlékonyabb vagyok, és erősebb, de azt is, hogy a nem olyan régen még lehetetlennek tűnő mozdulatok maguktól értetődővé válnak, és azt nem értem, mi volt ebben a nehéz. Sőt. Olyan is előfordul, hogy az óra elején egy póz nehéznek, elérhetetlennek tűnik, majd 1,5 órával később teljes természetességgel „ülök bele” a pózba, és létrejön az ászana.
Patandzsali időszámításunk előtt élt Indiában, és a legnagyobb jógik közé sorolják. A nevéhez kötik a jóga rendszerének klasszikus forrásszövegét, a jóga atyjának is nevezik ezért. Ő határozta meg így az ászanát: legyen kényelmes és stabil. (Stira sukham asanam.)
Egyszerűbb nyelvezetre fordítva ez tehát azt jelenti, hogy amennyiben egy jógikus testtartást felveszünk, az nem lesz automatikusan ászana. Az csak egy testtartás lesz, ami edzi a testet-lelket. Erősebb, hajlékonyabb lesz a fizikai burok, a test. Ez a póz lehet egy alapállás, egy előrehajlás, egy deszkatartás, vagy akár egy tarkóállás is.
Gyakorlatlag mindegy, milyen testtartásról beszélünk, amíg a gyakorló számára nehézséget jelent, vagyis megemelkedik a pulzusszám, felgyorsul a légzés és a szívverés, addig ez bizony egy testtartás, nem pedig ászana. Az pedig hab a tortán, hogy a legtöbb esetben maga a póz, amit nagy nehezen sikerül felvenni, nem is a végpóz, csak annak valamilyen formában könnyített verziója. Ebből az következik, hogy a legtöbb esetben a jógaórákon végzett gyakorlatok 90%-a testtartás, nem pedig ászana. Felmerül a kérdés, miért is nevezzük a szanszkrit nevükön ezeket a pózokat, miért hívjuk ászanáknak ezeket a tartásokat, amikor nem is azok. Mert mégis azok! :-)
Az ászanáknak ugyanis mindig van egy mentális hatásuk is
Így nem csak a fizikai testre hatnak (annamaja kósa), hanem a finom testre (energia test: pránamaja, és az elmére: manomája és vidzsnyánamaja kósa) is.
Ászanává alakítani egy testtartást sokkal könnyebb, mint azt gondolnánk, mégis az egyik legnehezbb dolog a világon. Semmi más nem kell hozzá, mint az ellazulás, elengedés, természetes légzés. Ugye milyen egyszerűen hangzik?
Akár ki is próbálhatod, akár most rögtön is!
Hunyd be a szemed és pásztázd végig a tested, hogy így ülve mely izmaid dolgoznak azon, hogy ülj, illetve hol van benned olyan feszültség, mely akaratlanul is a testedben van. Lazítsd el magad ezeken a pontokon.
Sikerült? Nem? Ugye, hogy nem is olyan egyszerű?
Vagy kipróbálhatsz egy könnyűnek tűnő ászanát, a savászanát, másnéven az ánandászanát, magyarul az örömpózt. Feküdj hanyattfekvésben a földre, nyújtsd ki a lábad, engedd a lábfejeidet kifelé bukni, karjaidat nyújtva, tenyérrel felfelé helyezd magad mellé, hunyd be a szemed, és lazulj el teljesen. Figyeld meg a testrészeidet külön-külön, hogy valóban ellazult-e. Ha ellazítottad mindened, figyeld a légzésed, ahogy áramlik, ahogy a kilégzésedet automatikusan követi a beleégzésed. Majd engedj el minden figyelést, és csak létezz!
Ha ez sikerült, és gondolatok nélkül tudtál lebegni, a teljes ellazultság állapotában ebben a testhelyzetben, gratulálok! A testhelyzeted valóban ászanává alakult, és nagy eséllyel bármilyen testartás ászanává válik, amelyet gyakorolsz majd.
Körülbelül minden testhelyzetben ezt kellene elérni, amelyet most tapasztaltál. Persze egy álló helyzetben a testednek azon izmai kell, hogy erőfeszítést végezzenek, melyek a póz megtartásához szükségesek, de minden másnak ilyen lazának, és nyugodtnak kellene lennie.
Annak ellenére, hogy a hanyattfekvés, és a semmittevés tűnik a legkönnyebbnek, ez a legnehezebb. Mig minden egyéb testhelyzetben a figyelmedet leköti a tartás létrehozása, így a légzésed, szívverésed lassulhat, addig itt nincsen semmi, ami kapaszkodót adhat az elmédnek. A pulzusod dübörögni ugyan nem fog a testtartás okozta megeröltetéstől, de tudatosan semmire sem figyelni, önmagában paradoxon. Persze, mint feljebb említettem, minden pózban a gondolatnélküliségre igyekszünk törekedni.
Tehát most már tudjuk, hogyan érjük el a tartás ászanává válását, ha nem is tudjuk könnyen megvalósítani.
De mi van azokkal a tartásokkal, amelyeket fizikailag nem tudsz létrehozni, mert nincs meg hozzá a hajlélonyságod, vagy az erőnléted?
Ezekben az esetekben is ászanává válhat a testtartásod, mert minden ászanának megvan a módja, hogyan kell belehelyezkedni, és hogyan kell kijönni belőle, illetve van egy rávezető póza. Van egy bizonyos pontja minden ászanának, ahol már eléri a célját, vagyis egy könnyebb helyzetbe helyzkedve ászanává válik a testtartás, és ha ezt a testtartást kezded rendszeresen gyakorolni, az egyre könnyedebbé válik, és anélkül, hogy észrevennéd, lassan a végpózban is el tudsz merülni, ami aztán már a maga teljességében tudja elérni a hatásait.
Te pedig az idő múlásával fogod érezni mind a fizikai, mind a finom testeden az ászanák jótékony hatásait anélkül, hogy elgondolkodnál, most ászanákat végzel-e. Ekkor próbáld újra a savászanát, és meg fogsz lepődni, milyen könnyedén fogsz tudni nem gondolni semmire.
És most visszatérek Patandzsali meghatározásához, miszerint az ászana kényelmes és stabil. Gondold végig, hogy az a testhelyzet, melyet rendszeresen gyakorolsz, és könnyedén végzel anélkül, hogy a megemelkedne a pulzusszámod, felgyorsulna a légzésed, szívverésed, kényelmes-e, illetve ezt a pózt mennyire tudod biztonságosan, stabilan megtartani. Azt hiszem tehát, Patandzsali meghatározása ezzel a két szóval tökéletesen leírja, mit jelent az ászana. Csak végig kell gondolni, mit is feltételez ez a két szó.
