Megvéd-e a maszk, és ha igen, mitől? Hogyan segített, hogy megtanuljak valami fontosat? Hogyan tett mindez kreatívvá, és milyen finomság született belőle?
A Párom és a kislányom végül rászánták magukat, hogy leutazzanak Budapestre cipőt vásárolni. A karantén 2 és fél hónapja alatt a lányom lábáról ugyanis minden cipő lerongyolódott. Az online cipővásárlásból, az itt szorít, ez meg nem fogja a lábam cipők próbacsomagjainak visszaküldözgetéséből pedig Páromnak elege lett. Így rám maradt ma a főzés. Még jó, hogy imádok főzni. És a lányom is segített: – Apa, legyen mákos guba! Na, szia! :-)
Hurrá! Az jó egyszerű. Csak épp nincs itthon kifli. Sem mák. No, sebaj, leugrom a boltba – hogy ettől is mennyire elszoktam, csak úgy leugrani! Amikor odaértem, épp 1 perccel múlt kilenc. Töprengtem is, vajon a nyugdíjas időzónát már feloldották? – évtizedek óta nincs TV-nk, és a karanténban most nagyon jól jött, hogy nem ért el a romboló félelem-zaj, viszont így a gyorsan változó kollektív szabályok követésében időnként elbizonytalanodom. Mindegy, gondoltam, még ha tart is, csak lesznek már annyira rugalmasak, hogy 1 percért nem szólnak.
Épp a kifliket tettem a kosárba, amikor a boltvezető odajött hozzám, és megállt tőlem szuper biztonságos 3 m-es távolságban, majd rám ripakodott:
– Maga elmúlt már 65 éves!? – és mivel én csak álltam ott döbbenten, a nyomaték kedvéért még kétszer elismételte.
– Ő, nem, de.. akartam mondani, hogy csak 1 perccel múlt 9, hogy egy kis rugalmasság, meg ugye az ebéd, a mákos guba… végül semmit sem mondtam, csak bambultam rá a maszkom fölött megütközve.
– Hatalmas büntetést kapunk, ha itt találják 9 után! – mondta azon a hangon, melyben ott volt egyfajta savanyú, elégtétellel átjárt öröm. Olyan ember hangja volt, aki most hivatali hatalmat kapott, és ezt ki is használja. A hangszínében rezgő elégtétellel nem tudtam mit kezdeni, sóhajtottam, visszatettem a kiflit és feldúltan kiballagtam a boltból.
Hazafelé menet, miután lecsillapodtam, 2 megoldandó dolog járt a fejemben: egyrészt, hogy mi lesz most a mákos guba helyett. Másrészt, miért volt ott a boltvezető hangjában, viselkedésében ez a kérlelhetetlen elégtétel? Ez utóbbit fejtettem meg előbb.
A múlt héten betértem ugyanebbe a boltba. Nem vettem maszkot, bár láttam a kiírást az ajtón, és ott volt a maszk a zsebemben. Miért?
Bevallom, lázadó alkat vagyok, különösen akkor jön ez elő, ha valamit értelmetlennek, sőt károsnak gondolok. A maszk viselés számomra épp ilyen, megmutatom, miért gondolom így, és mégis, miért vettem végül ennek ellenére maszkot:
A WHO szerint csak azoknak kellene maszkot viselnie, akik ismert betegek, ugyanis:
• A több milliárd, levegőben terjedő vírusnak csak egy kisebb részét fogja fel, főként azért, mert a maszk általában nem zár légmentesen, nem illeszkedik tökéletesen az arcodra. Vedd észre: az orrod tövénél áramlik a levegő majdnem 100%-a!
• Megfigyelhető, hogy a maszkot viselők gyakrabban érnek az arcukhoz, reflexből. Akár viselünk gumikesztyűt, akár nem, ha kezünkkel az arcunkhoz, szemünk környékéhez érünk, azzal potenciálisan rengetek kórokozót juttathatunk a "bejutási pontok" közelébe. Ez hasonló fertőzésveszélyt jelent, mint a légúti terjedés.
• A maszkon akár 7 napig is életképes lehet a vírus. Ha kézzel hozzáérünk a légző felületéhez, nem különítjük el biztonságosan a levett maszkot, esetleg többször is viseljük azt, vagy nem mosunk kezet közvetlenül előtte és utána (akár csak a villanyt kapcsolod fel a mosdóban a levétel és a kézmosás között), akkor a maszk már nem véd, hanem a vírus továbbhordozásának eszközévé vált.
További részletekhez lásd Maszkvita: pro és kontra a szájmaszkokról c. cikket.
És végül itt ez a nagyon fontos tény: a maszk viselése erősíti a félelem mintát az elmében, mely ott dolgozik tovább tudat alatt is. A félelem pedig lerombolja az immunrendszert, utat nyitva a fertőzéseknek; erről és a megoldásokról írtam a Félelem-vírus és életerő-pajzs c. írásomban.
Rudolf Steiner ugyanakkor rámutat ennek a kérdéskörnek egy másik, fontos aspektusára is: ha a betegségtudattal azonosulunk, és ebből kifolyólag valaki a félelem gondolatával alszik el, ezzel megteremti azt a táptalajt, melyben a bacilusok, vírusok elszaporodhatnak.
A bacilusok (és vírusok) nem okai, hanem csak jelei a betegségnek.
További részleteket lásd R. Steiner: Járványok – spirituális perspektívák c. izgalmas könyvében.
No, de térjünk vissza ahhoz, hogy a múlt héten, amikor beléptem a helyi boltba, tudatosan úgy döntöttem, nem veszem fel a maszkot. A boltban senki sem szólt rám, de éreztem a rosszallásukat. Maszkot ugyan a boltvezető nő sem viselt, aki éppen a pénztárban ült, azonban amikor fizettem, valahogy átjött, amit érez és gondol. Megérintett a felháborodottsága. Hogy az gondolja, az életét veszélyeztetem. Átjött a félelme, az a fajta félelem, ami végül megbetegítheti.
Pont ezt a hallgatag, dühödt, energiákat felőrlő félelmet látva döntöttem el, hogy mostantól viselni fogom a maszkot. Függetlenül attól, hogy tudom, nem védek meg vele senkit.
Viszont ha ez a színpadi kellék segít, hogy kevésbé féljen, akkor megéri, és ezentúl hordani fogom. Ha lehetőségem van megadni egy másik embernek a biztonság képzetét, megadom, mert ez épp annyira fontos, hisz ha csökken a félelme, az lehetőséget adhat arra, hogy gondolkozzon, és tovább léphessen.
Mindazonáltal, a tettem következményét nem kerülhettem el. Minden gondolatunknak, szavunknak és cselekedetünknek következménye van ezen a világon.
Amikor a mákos gubához akartam beszerezni a hozzávalókat, ugyanez a félelem és bosszú-ittas nő kergetett ki a boltból. Ez a karmám most így sült ki. Ez nagyon jó hír, mert többé nem fog visszatérni, és nem fogja kötni a gondolataimat, és energiáimat.
Természetesen ezzel a boltvezető nő is karmát teremtett magának, amikor kiélte a bosszúját, ennek következményeit azonban már ő fogja viselni; alighanem egy olyan szituációt vonz majd ezzel az életébe, amikor vele is rugalmatlanok lesznek, és kiélik rajta sértettségüket, kisszerű uralkodási vágyukat. Hátha így majd ő is megtanulja a leckét.
Mire hazaértem, így már csak egy megoldandó feladat maradt: mi lesz akkor most ebédre?
A maszkos karmám kisülése annyira felszabadított, hogy egész magabiztosan léptem be a kamrába, hogy körbenézzek. Hmm. Lássuk csak, van múlt nyárról eltett paradicsomlé, van száraz tészta – hát, ez így elég siralmas, még ha fel is dobom fűszerekkel. Hopp! Az ananász!
Ilyet még sose csináltam. De újra fogok. Láttad volna, hogy tömték magukba a gyerekek! Tényleg jó lett. Leírom a receptjét (ilyet se csináltam még sose:-) . Szóval,
Fűszeres paradicsomos farfalle sült ananásszal
Hozzávalók (4 személyre):
Elkészítés: A hagymát vágd apró kockákra, futtasd meg az olajon. Ha teheted, használj kókuszolajat, mert az nem bomlik el a hevítésnél. Ráöntöd a paradicsomlevet, ízesíted cukorral, hogy lekerekítsd az ízét, főzöd pár percig, majd beledobod az összevágott zöld fűszereket, és hideg vízben elkevert keményítővel egy picit besűríted. Közben sós vízben kifőzöd a tésztát. Elég, ha kissé al-dante, azaz harapható keménységű. Leszűröd, majd ráöntöd a paradicsommártást. Összekevered, és letakarod, hadd igya magába a tészta a szószt. Közben egy serpenyőben felhevíted a vajat, és rádobod a lecsöpögtetett ananász karikákat. Mindkét felét addig sütöd, amíg egy pici színt nem kap. Megöntözöd félidőben egy kis worchestershire szósszal. A sült ananász karikákat tálba szeded. Tálaláskor a tésztára mindenki kap 2-2 karika ananászt, majd megszórhatjátok reszelt sajttal.
Apropó! Tudod-e hogyan lehet megenni egy elefántot? Ha kamasz gyerekeid vannak, ez nyilvánvalóan lehetséges. A megoldás amúgy végtelenül egyszerű: egy elefántot falatonként lehet megenni. :-) De csak miután kisütötted! És érdemes a karmáddal is törődni közben. Mert különben várhatod, hogy mikor tudod majd azt is kisütni.
