„Félünk az öregségtől, a betegségtől, és attól, hogy a halál megkínoz minket… Létezik egy út, melyen magad mögött hagyhatod a tudatlanságot (saját identitásoddal kapcsolatban), és így megtanulhatod, hogyan élj félelem nélkül…” /Swami P. Prajnanananda/
Nemrég a gyermekeimmel megnéztem egy vicces, könnyed-bölcs rajfilmet, a Croodékat. Egy ősember családról szól. Az apa minden nap, mielőtt kilépnek a barlangból, figyelmezteti a gyerekeket: „És ne felejtsetek el félni!” Ez ugyanis túlélésük záloga, ami remek stratégiának bizonyul – egy darabig. Aztán hirtelen megváltozik körülöttük minden, és ott kell hagyniuk ezt a nehéz-sötét biztonságot. A film végére pedig eljutnak oda, hogy megpillantsák a csillagos ég végtelenjét. Mit gondolsz, biztonságba kerültek? Eloszlottak a félelmeik?
És most ugorjunk egy nagyot. Patanjalihoz, akinek jóga szútrái a jóga első írásos emlékei közül valók, és jóval időszámításunk előtt íródtak. Az mondja Patanjali, hogy boldogtalanságunk és szenvedésünk egyik oka a tudatlanság (avidja), és ezzel szoros összefüggésben a halálfélelem. A tudatlanság pedig abból származik, hogy hibás az önazonosságunk: hibásan azonosítjuk magunkat fizikai testünkkel.
A jóga mesterek azt állítják (saját tapasztalataik alapján), hogy halhatatlan lelkek vagyunk. Ami szétfoszlik a halál folyamatában, az csupán a legkülső héj, a fizikai testünk.
De vajon tényleg igaz ez?
Amíg nem tapasztaltam meg tisztán valaminek az igazságát, bevallom, nem lehetek biztos benne. Szóval gyűjtöm a tapasztalatokat. És ezek jönnek is csőstül. A jóga nekem nem csak abban segít sokat, hogy naponta megújuló életkedvvel, fájdalmak és nyűgök nélkül élhessek, hanem abban is, hogy felismerhessem, mi az, ami épp most fontos nekem a tapasztalatok özönéből. Bevallom, nem emlékszem előző életekre, születésekre és halálokra; mindezt számomra homály fedi (a homálynak viszont tudatában vagyok). Így csak arról tudok beszélni, amit gondolok, és arról, amit megtapasztaltam. És arról, amit olvastam. Igyekszem jelölni pontosan a különbségeket.
Szóval a csillagos ég csöndes és tágas tere, mely engem is lecsendesít, ha nézem, saját tapasztalatom. Az elmúlt két évtized jóga gyakorlása is sok, számomra fontos tapasztalatot hozott. Emlékszem, Szép Ferenc jógamester egyik nyári táborában éreztem meg először, hogy a csakráim (erőközpontok) valóban léteznek. Akkor még csak egy vált érzékelhetővé. Még 1-2 év jóga kellett, hogy a többi 6 is tisztán észlelhető lett (és azóta megtudtam, van még, szóval ezzel sem értem a végére :-). Mostanában kezdtem el észlelni tisztábban a pránamaja kóshát, és azt, hogy az engem körbevevő, „hozzám tartozó” energia-mező jóval túlnyúlik fizikai testemen, és van egy olyan mélysége is, ami túllép a téridő 4 dimenzióján. És amikor jóga-nidrát végzek, meditálok, vagy épp relaxációt vezetek jóga órán, gyakran megélem azt a békés, örömteli csöndet, melyet a jógik szat-csit-ánandának, azaz a létezés tiszta örömének hívnak (legalábbis ezt azonosítom a leírásaik alapján), mely a lelkem magvát (aki tapasztalja mindezt) vonja körbe. És mi ezeknek a tapasztalatoknak az értelme, jelentősége számomra? Megerősít abban, hogy az az út, melyet sok-sok Mester előttem végigjárt, elvisz oda, ahová mondják, hogy el lehet rajta jutni. Ezek a tapasztalatok tehát a hitem és kitartásom erősítik.
Swámi Ráma leírja az Élet a Himalája Mestereivel c. remek könyvében a következő sztorit: úgy döntött, meglátogat egy nagy Mestert. Amikor odaért, a Mester közölte vele, hogy bocs, de épp elkéstél, most akartam távozni ebből a földi létből, igazán sajnálom. Ráma kérlelte, hogy maradjon még egy kicsit, és tanítsa őt. Végül a Mester beleegyezett, hogy 3 napig még marad, és tanítja. Amikor a 3 nap letelt, a Mester így szólt: - Na, ennyi volt, én most megyek. Véget ért a földi küldetésem. És ezzel kilépett a testéből (maha-szamádhi). De előtte meghagyta a tanítványoknak, hogy a testét vigyék majd le a folyóhoz, és dobják bele, hadd lakmározzanak egy jót a halak.
A tanítványok próbálták a Mester testét lecipelni, de az olyan elképesztően nehéz volt, hogy mozdítani sem tudták. Mikor ott ültek, fáradtan, döbbenten és tanácstalanul, a Mester kinyitotta a szemét, felült, majd megszólalt: látom, hogy ez meghaladja az erőtöket. Oké, akkor lemegyek a folyóig magam. Felállt, lesétált, és ott a parton újra kilehelte a lelkét.
A történetet vajon csak kitalált Swami Ráma (egyike a legjelentősebb jóga Mestereknek), amolyan okítási céllal?
Jézus a templomban, miután a pénzváltók asztalát felborogatta, azt mondta az elképedt embereknek: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.” Jézus nem a jeruzsálemi templomról beszélt, hanem saját fizikai testéről. „Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott.” – mondja János.
Fizikai testünket fontos céllal kaptuk. Testünk a létező legérzékenyebb műszer, mely képes detektálni elménk egy részének (ahamkára avagy ego) tudattalan gubancait, információs hibáit.
Én így hallottam Mestereimtől. És mivel ez illik a bennem összeállt képbe, ezért most így elfogadom. Ezek a hibák jelennek meg bennünk testi tünetekként is: itt fáj, ott fáj, húzódik, kellemetlen, lankasztó. És ezek jelennek meg azokban az élethelyzetekben is, amibe így-úgy keveredünk, melytől feldúltak, feszültek, zaklatottak leszünk. Ez a test, és a hozzá kapcsolódó psziché (érzelem-világunk) segíti láthatóvá tenni a láthatatlant; és többet is tud. Segít, hogy fogást találjunk mindezen. Meggyőződésem, mert tapasztaltam: a jóga satkarmák (tisztító eljárások), ászanák, a pránajáma (légző) gyakorlatok és a mantrák épp ezt a folyamatot hivatottak elképesztő hatékonysággal elősegíteni. A jóga mesterek szerencsére megadták az eszközöket is ahhoz, hogy magunkat elvezessük oda, amiről Jézus így nyilatkozott: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
Jézus által eljutni az Atyához számomra azt jelenti, hogy eljutni abba a világos tudatállapotba, ahol megszűnik a félelem, mert felismertük, hogy többek vagyunk, mint a fizikai testünk: egyek vagyunk az Atyával. Ennek tiszta tapasztalata, ami a félelmeinket végleg felszámolja. Én így gondolom.
Nagy volt az ugrás Croodéktól Krisztusig, hogy látod?
Állítom, jóval nagyobb ugrást jelent az, ha gyakorolni kezded a jógát kitartóan és rendszeresen, ahhoz képest, hogy csak olvasol róla; ez az én tapasztalatom.
